Duna és Maya

Ez itt a képen személyesen Maya, mármint a csónak. Barátom vitt el vele, ami nagy kaland volt a Dunán. Sajnos nem legyes peca volt (akkor még nem legyeztünk), de emlékezetes, ezért gondoltam hogy megosztom veletek.

Maya és Csucsi személyesen a vízre szállás előtt.

A nagy Duna, az oda való hajóval. Na de nem érheti szó a ház elejét, Maya bizonyított.

Igen! Tényleg ennyire gyönyörű.
De hol vannak a balinok???

Na igen ez volt a balintanya...

Már nem is tudom hány centi, de nekem a legnagyobb:)

Nem csak a halakért érdemes erre barangolni.

Pillanatok alatt állandósult a kellemes rumli a "fedélzeten":)

A kapitány:)

Nympha gyöngyből!!!!

A gyöngy is jó valamire.

Szunyoglárva, vagy valami olyasmi:)

Na ez az, ami semmire nem hasonlít.

Pár nympha

Remélem ez kell nekik:)

...

A héten kegyes volt hozzánk az időjárás, ennek megfelelően a halak is elkezdtek mozogni. Rengeteg domi nyüzsgött a partszélben, kicsik és nagyok egyaránt. Meglehetősen éberek voltak, mert ahogy a parton közlekedtünk csak akkor láttuk meg őket amit kihúznak a bokrok alól vagy szerencsésebb esetben, ahogy cirkáltak a fenékhez közel.

Ugyan csak kicsiket fogtunk megint, de azért jó volt látni, hogy mennyi hal van a vízben.

Sok helyet bejártunk a héten, sok helyen lehetett látni a halakat, de érdekes módon csak egy rövid szakaszon tudtuk megfogni őket. Ez persze valószínüleg a még kezdeti ügyetlenkedésekből adódik. Valljuk be! Nagyon nem megy még ez a nymphazás, de ami késik nem múlik, legalább van még hová fejlődni:) Végeredményképp hal van, csak meg kell tudni fogni őket.

Az erős alkonyban is jött még egy.

Kezdődik...

Hirtelen ötlettől vezérelve meglátogattuk az Ipolyt. Ugyan idén már kétszer vagy talán háromszor is voltunk, de eddig megúsztuk hal nélkül. A nymphazás tünt a legjobb ötletenek, mert a halak a vízközt és fenéken mozogtak, néha a kisebbek fröcsköltek, de ez csak bizonyos helyeken fordult elő, gödrök fölött, védett helyeken. Itt lehetett is látni kisebb halakat.

Hárman vallatuk a vizet, de a legtöbb szakasz még kietlen volt és semmi mozgást nem lehetett látni.

Viszont helyenként a néma víz alatt pezsgett az élet. A partszélben vonuló halakat lehetett látni, és az egyébként halottnak tűnő helyen szép lassan elkezdtek enni.

Egy bizonyos nympha volt a nyerő a többit csak csipegették. Előzőleg nedves léggyel lehetett még fogni, és a nymphas dobozt végigprobálva jött még ki pár. Ekkor került fel a "sárga rettenetes", mostantól típus légy.Eléggé elborult pillanatomban kötöttem ezt a dolgot, aminek egyébként az összetevői elég egyszerűek: réz drót, sárga cérna, fogselyem, ami lassítja a süllyedését talán ettől olyan kapós, és egy kis spectra flash.

Kicsik, de nagyon jó volt kiszedni őket, és meglepő erővel védekeztek, a kapások pedig a kezdeti pöccintésekből odavágásokra váltottak.

Húsz centi körüliek voltak...

Persze voltak kisebbek is, nagyon sok. Annyira kicsik, hogy a nagyobb nymphakat nem is tudták felvenni, a kapásukat pedig nem lehetett érezni igazán.

A sárga rettenetes.

Tavaszodik

A víz apad, az idő egyre jobb. Meg kellett nézni a folyót. A folyót, ami természetesen gyönyörű volt. Nem számítottam túl sok mindenre, persze azért álmodoztunk a véletlen nagy fogásokról, de már csak dobálni jó a hosszú legyezés mentes tél után. Persze azért készültünk. Atti is kötött pár nymphat.Tölgyestől lefelé indultunk. Voltam ugyan már ezen a részen, de nem emlékeztem hogy ennyire jó pálya lett volna, na persze akkor még nem legyes szemmel néztem. A szokásos hosszas készülődés után (reggeli, sör...) begázoltunk a vízbe, ami elsőre nem tűnt hidegnek, de hosszas dobálás után már igen csak kihültünk. Még szerencse, hogy az erős napsütés a parton felmelegített bennünket. A víz viszonylag jól gázolható volt, ugyan mikor hazaértem a vízállás jelentésben láttam, hogy körülbelül 5 cm-t emlekedett.

A löszfal elött. Mint utóbb kiderült van még egy löszfal, ami még jobban és könnyebben meghorgászható. Persze a koordináták pontosan belőve, hogy idővel visszataláljunk.

A télen megkötött szárazak még ugyan koraiak februárban, de jó volt álmodozni, hogy mit fognak, majd nekem.

A víz azért kezdett hideg lenni a végefelé, de nem adtuk fel.

Csodálatos napsütés, varázslatos fények.

Csomózni, szerelni... inkább a horgászatra menne el ennyi idő...

Nyáron ide visszanézünk a beszakadt part nagy domijait felkutatni.

És hogy mit fogtunk? Semmit viszont a mindössze háromszor használt Shakespeare Odyssy botom eltört, amit nem teljesen értek. Ugyanis nem egy durva fárasztás közepette törént az eset, de nem is a térdemen törtem ketté, még csak nem is lépett rá senki (csak hogy a leggyakoribb lehetőségeket említsem, azt hiszem sokaknak ismerős:), hanem a connectort a spiccgyürüből kihuzva egyszer csak eltört és ami a legérdekesebb, hogy a terhelés megszűnése után. Teljesen érthetetlen, megsemmisülve próbáltam felfogni a dolgot. De jobb, hogy most történt meg, mert ennyi erővel egy 20 cm-es domi fárasztása közben is eltörhetett volna, na az pedig szényen. Anyaghiba... de akkor sem vigasztal és a kölcsön bottal való horgászat sem az igazi,persze jobb mint a semmi:)

Remélem legközelebb már a halfogás élményével távozunk és hasonló kellemes napot töltünk el az Ipolyon, persze a bottörést leszámítva.