2008. február 11., hétfő

Tavaszodik

A víz apad, az idő egyre jobb. Meg kellett nézni a folyót. A folyót, ami természetesen gyönyörű volt. Nem számítottam túl sok mindenre, persze azért álmodoztunk a véletlen nagy fogásokról, de már csak dobálni jó a hosszú legyezés mentes tél után. Persze azért készültünk. Atti is kötött pár nymphat.Tölgyestől lefelé indultunk. Voltam ugyan már ezen a részen, de nem emlékeztem hogy ennyire jó pálya lett volna, na persze akkor még nem legyes szemmel néztem. A szokásos hosszas készülődés után (reggeli, sör...) begázoltunk a vízbe, ami elsőre nem tűnt hidegnek, de hosszas dobálás után már igen csak kihültünk. Még szerencse, hogy az erős napsütés a parton felmelegített bennünket. A víz viszonylag jól gázolható volt, ugyan mikor hazaértem a vízállás jelentésben láttam, hogy körülbelül 5 cm-t emlekedett.

A löszfal elött. Mint utóbb kiderült van még egy löszfal, ami még jobban és könnyebben meghorgászható. Persze a koordináták pontosan belőve, hogy idővel visszataláljunk.



A télen megkötött szárazak még ugyan koraiak februárban, de jó volt álmodozni, hogy mit fognak, majd nekem.


A víz azért kezdett hideg lenni a végefelé, de nem adtuk fel.
Csodálatos napsütés, varázslatos fények.


Csomózni, szerelni... inkább a horgászatra menne el ennyi idő...


Nyáron ide visszanézünk a beszakadt part nagy domijait felkutatni.


És hogy mit fogtunk? Semmit viszont a mindössze háromszor használt Shakespeare Odyssy botom eltört, amit nem teljesen értek. Ugyanis nem egy durva fárasztás közepette törént az eset, de nem is a térdemen törtem ketté, még csak nem is lépett rá senki (csak hogy a leggyakoribb lehetőségeket említsem, azt hiszem sokaknak ismerős:), hanem a connectort a spiccgyürüből kihuzva egyszer csak eltört és ami a legérdekesebb, hogy a terhelés megszűnése után. Teljesen érthetetlen, megsemmisülve próbáltam felfogni a dolgot. De jobb, hogy most történt meg, mert ennyi erővel egy 20 cm-es domi fárasztása közben is eltörhetett volna, na az pedig szényen. Anyaghiba... de akkor sem vigasztal és a kölcsön bottal való horgászat sem az igazi,persze jobb mint a semmi:)


Remélem legközelebb már a halfogás élményével távozunk és hasonló kellemes napot töltünk el az Ipolyon, persze a bottörést leszámítva.