Kezdődik...

Hirtelen ötlettől vezérelve meglátogattuk az Ipolyt. Ugyan idén már kétszer vagy talán háromszor is voltunk, de eddig megúsztuk hal nélkül. A nymphazás tünt a legjobb ötletenek, mert a halak a vízközt és fenéken mozogtak, néha a kisebbek fröcsköltek, de ez csak bizonyos helyeken fordult elő, gödrök fölött, védett helyeken. Itt lehetett is látni kisebb halakat.

Hárman vallatuk a vizet, de a legtöbb szakasz még kietlen volt és semmi mozgást nem lehetett látni.

Viszont helyenként a néma víz alatt pezsgett az élet. A partszélben vonuló halakat lehetett látni, és az egyébként halottnak tűnő helyen szép lassan elkezdtek enni.

Egy bizonyos nympha volt a nyerő a többit csak csipegették. Előzőleg nedves léggyel lehetett még fogni, és a nymphas dobozt végigprobálva jött még ki pár. Ekkor került fel a "sárga rettenetes", mostantól típus légy.Eléggé elborult pillanatomban kötöttem ezt a dolgot, aminek egyébként az összetevői elég egyszerűek: réz drót, sárga cérna, fogselyem, ami lassítja a süllyedését talán ettől olyan kapós, és egy kis spectra flash.

Kicsik, de nagyon jó volt kiszedni őket, és meglepő erővel védekeztek, a kapások pedig a kezdeti pöccintésekből odavágásokra váltottak.

Húsz centi körüliek voltak...

Persze voltak kisebbek is, nagyon sok. Annyira kicsik, hogy a nagyobb nymphakat nem is tudták felvenni, a kapásukat pedig nem lehetett érezni igazán.

A sárga rettenetes.

Tavaszodik

A víz apad, az idő egyre jobb. Meg kellett nézni a folyót. A folyót, ami természetesen gyönyörű volt. Nem számítottam túl sok mindenre, persze azért álmodoztunk a véletlen nagy fogásokról, de már csak dobálni jó a hosszú legyezés mentes tél után. Persze azért készültünk. Atti is kötött pár nymphat.Tölgyestől lefelé indultunk. Voltam ugyan már ezen a részen, de nem emlékeztem hogy ennyire jó pálya lett volna, na persze akkor még nem legyes szemmel néztem. A szokásos hosszas készülődés után (reggeli, sör...) begázoltunk a vízbe, ami elsőre nem tűnt hidegnek, de hosszas dobálás után már igen csak kihültünk. Még szerencse, hogy az erős napsütés a parton felmelegített bennünket. A víz viszonylag jól gázolható volt, ugyan mikor hazaértem a vízállás jelentésben láttam, hogy körülbelül 5 cm-t emlekedett.

A löszfal elött. Mint utóbb kiderült van még egy löszfal, ami még jobban és könnyebben meghorgászható. Persze a koordináták pontosan belőve, hogy idővel visszataláljunk.

A télen megkötött szárazak még ugyan koraiak februárban, de jó volt álmodozni, hogy mit fognak, majd nekem.

A víz azért kezdett hideg lenni a végefelé, de nem adtuk fel.

Csodálatos napsütés, varázslatos fények.

Csomózni, szerelni... inkább a horgászatra menne el ennyi idő...

Nyáron ide visszanézünk a beszakadt part nagy domijait felkutatni.

És hogy mit fogtunk? Semmit viszont a mindössze háromszor használt Shakespeare Odyssy botom eltört, amit nem teljesen értek. Ugyanis nem egy durva fárasztás közepette törént az eset, de nem is a térdemen törtem ketté, még csak nem is lépett rá senki (csak hogy a leggyakoribb lehetőségeket említsem, azt hiszem sokaknak ismerős:), hanem a connectort a spiccgyürüből kihuzva egyszer csak eltört és ami a legérdekesebb, hogy a terhelés megszűnése után. Teljesen érthetetlen, megsemmisülve próbáltam felfogni a dolgot. De jobb, hogy most történt meg, mert ennyi erővel egy 20 cm-es domi fárasztása közben is eltörhetett volna, na az pedig szényen. Anyaghiba... de akkor sem vigasztal és a kölcsön bottal való horgászat sem az igazi,persze jobb mint a semmi:)

Remélem legközelebb már a halfogás élményével távozunk és hasonló kellemes napot töltünk el az Ipolyon, persze a bottörést leszámítva.